MILYEN ÉRDEKES!

A SZENVEDÉSRŐL ÉS A BOLDOGSÁGRÓL (2. rész)

A szenvedés nem a külső okokból, hanem a belső hozzáállásból fakad, függetlenül attól, hogy a külső tényezők kedvezőek vagy sem. A világ körülöttünk mindig abszolút, azaz sem nem jó, sem nem rossz. A mi megélésünk teszi jóvá vagy rosszá. Ez a megélés pedig részben a kondícionáltságunktól függ, azaz attól, hogy az életünk korábbi részében milyen tanult mechanizmusok alakultak ki bennünk, amelyek aztán tudattalanul is kifejtik hatásaikat és az élet dolgait egy meghatározott módon minősítik. Másrészben függ a döntésünktől is, azaz az adott pillanatban kiválasztjuk, hogy ugyanazt a dolgot a sötétebb vagy a világosabb oldaláról akarjuk nézni. Ha valaki nagyon ráállt arra, hogy a dolgokat mindig a sötét oldaláról nézi, nagyon nehéz abból kiszabadulni. Akármi történik is vele, azt bajnak éli meg. Ha jó hírt közölnek vele, ő csak a rosszat látja benne, ha öröm éri, ő akkor is bánkódik. De ugyanilyen nehéz szabadulni a pozitív világszemléletből is.

Most essék szó a boldogságról! A boldogság fogalma különleges helyet foglal el az életünkben. Folyamatosan erre vágyunk, erre törekszünk, félelmeink ennek elvesztésére vagy soha el nem érésére irányulnak. Azt mondjuk, hogy akkor leszek majd boldog, ha ezt vagy azt elérem. Majd akkor leszek boldog, ha ezzel a nővel, vagy azzal a férfival leszek. Majd akkor leszek boldog, ha megvilágosodok. Majd akkor leszek boldog, ha még egy pohárkával megiszom. Valójában azonban a boldogság érzése nem függ ezektől a külsődleges dolgoktól.

Ahhoz, hogy felismerjük azt, hogy a boldogság belőlünk fakad, meg kell tennünk néhány dolgot, illetve nem kell tennünk néhány olyan dolgot, amit eddig tettünk.

Az egyik alappillér a szeretet. Ha túl sokat kell beszélni róla, akkor nem marad idő a megélésére. Megéljük a szeretetet önmagunkkal, a szeretteinkkel, a barátainkkal, az ismerősökkel és ismeretlenekkel, sőt megéljük a szeretetet az ellenségeinkkel is, mert hát minden jellemes embernek van olyan. A szeretet megélése a kifejezésével kezdődik. Legyünk bátrak kifejezni azt, hogy szeretjük az életet, még akkor is ha különben nehéz, és kevés szeretni való van benne. Szeressük azt a kevés szeretni valót. De ha kinyitjuk a szívünket arra a kicsi szeretnivalóra, lassan egyre több szeretnivalót fogunk majd találni benne, végül rájövünk, hogy az élet önmagában teljes és csodálatos, még a szenvedéseivel és örömeivel együtt is végtelenül szeretnivaló.

A másik alappillér az elengedés és megengedés békéje. Ha folyamatosan tiltakozunk az ellen, ami épp velünk, vagy a világban még csak nem is velünk történik, akkor elveszítjük a lehetőségét annak, hogy felismerjük az épp most történő dolgok szépségét. Nem kell mást tennünk, csak könnyedén elengedni mindazt, amihez ragaszkodunk, és beengedni az életünkbe mindazt, ami be szándékozik jönni. Ez nem azt jelenti, hogy nyitva hagyjuk az ajtónkat éjszakára. Természetesen az életünk, szeretteink és a dolgaink biztonságáról gondoskodnunk kell. De ha már mindent megtettünk ez ügyben, akkor aludjunk mélyen és békében azzal a tudattal, hogy a tőlünk telhető legjobbat megtettük és ettől kezdve úgy fogunk cselekedni, ahogy az élet hozza, akkor is a lehető legjobbat kihozva magunkból. Mert hát ilyenek vagyunk. Mindig a legjobbat hozzuk ki magunkból, csak az nem mindig elég ahhoz, hogy az elvárásoknak megfeleljünk. De elég ahhoz, hogy az Életnek megfeleljünk. Ha meg akarjuk élni az életünket, ragadjuk meg a figyelmünkkel az éppen most, ebben a pillanatban történő dolgokat és merüljünk el bennük anélkül, hogy a gondolataink vagy a figyelmünk máshova kalandozna. Legyünk OTT az életünkben egész lényükkel. Halljuk meg a hangokat, amelyek épp most élednek, az illatok és a többi érzet, milyen csodálatos játékát nyújtja a világnak. Ha hagyjuk magunkat ebben elmélyedni, érezni fogjuk az áhitatot, amely az Életből fakad.

A harmadik pillér a csend. Ez a kapuja a felismerésnek. A csend nem a külső világ csendjét jelenti, hanem a belső csendet. A folyamatos belső párpeszédet, a gondolatok és a gondolkozás folyamatos munkálkodását. Amikor elcsendesítjük magunkat belül, mindezek tova tűnnek. Elménk dinamikus, szinte állandó zaját átveszi a mozdulatlanság. Ez nem fagyos és rideg állapot. Éppen ellenkezőleg. Ebben a mozdulatlanságban értelmezhetetlen és elmesélhetetlen erő szunnyad, ami megtölti a szívet, ami felmelegíti a lelket, ami felnyitja a szemet és ami megvilágítja az értelmet. Ez a csend túlmutat az elmén, mert akkor is fellelhető bennünk, amikor gondolkodunk, amikor munkálkodunk, vagy beszélgetünk másokkal. Mozdulatlan szemlélőként hatja át belsőnk legmélyebb határait, de csak akkor nézhetünk bele ebbe a felmérhetetlenbe, amikor elszakadunk az elme által folytatott állandó, önmagát gerjesztő áradaton. Amikor ezt elérjük, akkor a hétköznapi dolgaink megélése is megváltozik. Igazán élvezni kezdjük az életet. Igazi örömöt lelünk abban, amit csinálunk, azzal akivel csináljuk. Még olyanok is, akik rabságban élnek, beszámolnak arról, hogy mély békességet és a szabadság érzését élik meg ezáltal, függetlenül attól, hogy fizikailag nem mozdulhatnak egy adott helyről.

Néha szomorúak vagyunk, máskor pedig örülünk. De a szomorúság és öröm sem nem erősítik, sem nem törik meg a belülről ébredő boldogság érzését. De a belülről ébredő boldogság megmutatja milyen az, amikor tényleg megéled a szomorúságot és nem menekülsz el előle. Az megmutatja milyen igazán örülni, úgy hogy nem félsz attól, hogy vége, vagy hogy elvész, s holnap talán már nem fogsz ennyire örülni. Lépj túl a múlton, és engedd el a jövőt! Itt és most történik minden, amire valaha emlékezhetsz majd. Éld át most jelent!

A cikk írója, Bálint tudtával és beleegyezésével
balint@jogastudio.hu

vissza az oldal tetejére

vissza a "Milyen érdekes!" tartalomjegyzékéhez