MILYEN ÉRDEKES!

ÖNMAGUNK SZERETETÉRŐL

A szeretet fogalmáról azt hisszük, hogy az magától értetődik. Ha mélyebben elgondolkodunk a jelentésén, akkor azonban lehet, hogy rá kell jönnünk, hogy eddig nem értettük azt igazán. Arra tanítottak minket, hogy a szeretet a legalapvetőbb viszonyulás kell, hogy legyen a környezetünkhöz, a többi emberhez, a természethez. Arra azonban nem tanítottak, hogy önmagunk szeretete legalább olyan fontos, mint mások és a világ más dolgainak a szeretete. Hogyan is szerethetne őszintén valaki másokat, ha önmaga felé ezt nem tudja sem kifejezni, sem megélni. Nem csak a testünk kényeztetéséről van szó, hanem egész lényünk szeretetéről. Persze ez nem könnyű dolog. Hiszen ahhoz, hogy magunkat szeressük, el kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Márpedig vannak hibáink. Mindünknek van árnyoldala, amit nem szívesen tekint önmagának, pedig ez is hozzátartozik teljes lényünkhöz.

Hogy kifejezhessük szeretetünket mások felé, ahhoz ki kell fejezni és egyszerre érezni is kell a szeretetet önmagunk iránt. Sok ember beszél a szeretetről, önmagával szemben azonban semmilyen szeretetet nem gyakorolt soha. Hogyan is tudna bármilyen szeretetet érezni mások iránt az, aki önmagával szemben ezt soha nem tapasztalta meg. Ez nem olyan, mint amikor mások szeretnek minket. A mások felénk megnyilvánuló szeretete bennünk biztonságérzetet, jó érzéseket, olyan szeretetet ébreszt, amelyet a másik iránt érzünk viszonzásul. De nem ébreszt szeretetet mások felénk irányuló érzése bennünk magunk felé, így ez a fontos érzés rejtve marad. Amikor mások felé szeretetet mutatunk, valójában legtöbbször nem igazi szeretetet gyakorlunk, hanem tanult mintákat követünk, amelyek őseinktől öröklődtek át belénk. Ha valódi békét szeretnénk érezni a szívünkben, ha mások felé igazi érzéseket akarunk kifejezni, vagy ha tanítunk másokat, meg kell tapasztalnunk a saját magunk felé érzett legmélyebb szeretet éléményét. Ez minden siker, minden boldogság, minden gyógyulás, minden személyiségbeli igazi fejlődés alapja.

Az önmagunk felé megnyilatkozó szeretetben feloldódik minden neheztelés önmagunkkal szemben, hibáink valós tényként, de nem bűnökként jelennek meg a szemünkben. Ebben az elfogadás és a megengedés egyaránt benne van, de benne van a fejlődés és a tökéletesedés elvitathatatlan lehetősége is.

Aki önmagát szereti, az nem függ többé mások szeretetétől, de kifogyhatatlan a szíve, hogy másokat szeretetével árasszon el. Aki nem függ többé mások szeretetétől, abban megszűnik a megfelelési kényszer, az emberek iránt érzett birtoklásvágy, a félelem a magánytól. Az valódi önmaga lehet. Ez nem önzés, hanem a legmélyebb önzetlenség forrása. Ez nem önmagunk féltése, hanem az önfeláldozás képességének alapja. Ez nem önimádat, hanem kapu az őszinte és békés élet felé.

A cikk írója, Bálint tudtával és beleegyezésével
balint@jogastudio.hu

vissza az oldal tetejére

vissza a "Milyen érdekes!" tartalomjegyzékéhez