|
AMIT CSINÁLOK
l Reflexológia l Kineziológia l Kínai testmasszázs l Fülakupunktúra l
A FÜLAKUPUNKTÚRÁS ADDIKTOLÓGUS SZERINT
A FÜLAKUPUNKTÚRA
Ahogy azt a reflexológiáról írt rövid kis "esszémben" már említettem, a természetgyógyászok felfogása szerint testünk bizonyos területein (például a lábfejen, az orron, a szemen, és még sok más helyen is) az egész szervezetünk kivetül, azaz az úgynevezett reflex zónákon (esetenként reflex pontokon) jól beazonosíthatók a szervek és azok részletei. Aki ismeri ezek pontos helyét, az az adott hely apró jelei alapján felismerheti hogy mi az, ami nem úgy működik, ahogy kellene, és a hely ingerlésével képes "odanyúlni" az adott szervhez, azaz hatni rá. Ilyen kivetülési terület a fülkagyló is.
Nem könnyű eligazodni a fülkagylón és megtalálni az egyes szervek helyét, ehhez segédeszközöket lehet használni, az eligazodásban nagy segítséget nyújtanak a fül-térképek. A megtalált reflex terület kezelésére több módszer van. Lehet hajszálvékony tűket szúrni a megfelő reflex területre, léteznek tartós tűk, melyek napokig benn maradhatnak a fülben, van aki a növényi magvakkal, vagy mágnessel történő stimulációra esküszik. Minden módszer ugyan azt a hatást éri el, beavatkozik a szervezet energia folyamataiba és jótékonyan befolyásolja az egész szervezet működését.
Az eredmény nagyon gyorsan jelentkezik, a tű beszúrását követően szinte azonnal történik valamilyen pozitív változás, például percek alatt csökken a fájdalom, a kliens megnyugszik, ellazul, stb. A rendszeres kezelés segíthet a gyógyulásban, a betegség utáni felépülésben, csökkentheti a gyógyszerek mellékhatásait, sőt az orvosi szakvélemény figyelembevételével akár önállóan is megállja helyét.
A módszernek rendkívüli jelentősége van a szenvedélybetegségek kezelésében, illetve az ehhez kapcsolható állapotok megszüntetésében. Amikor szenvedélybetegségről beszélek, nemcsak az alkoholbetegségre és a drogfüggőségre gondolok, hanem az evési kényszerre, a vásárlási mániára, a játékszenvedélyre, stb. Ezek egy tőről fakadnak olyan értelemben, hogy az élet nehézségeinek ellensúlyozására, a szeretet hiányából fakadó negatív érzések elkerülésére valamilyen önjutalmazással próbálja az ember a napi jóérzés szükségletét megszerezni, pótolni. Így azután a módszer kiválóan alkalmas a fogyás elősegítésére (ehhez persze az étkezési szokásokat is át kell alakítani, ez is a kezelés része), a dohányzásról való leszoktatásra, stb.
Egyetlen dolgot nem lehet vele: ártani.
Ma Magyarországon az orvosi diplomával nem rendelkező természetgyógyászok fülakupunktúrás addiktológus képzettséget szerezhetnek, így a szenvedélybetegségek tüneteinek enyhítése érdekében a fül meghatározott pontjait kezelhetik. Ezeknek a pontoknak a stimulálása azonban - mint ahogy azt korábban említettem - számtalan egyéb betegség és probléma esetén is megoldást jelenthet.
Saját tapasztalatom és más természetgyógyászokkal történt beszélgetések alapján úgy látom, hogy a leghatásosabb a tűszúrásos módszer, így én elsősorban ezt alkalmazom. A magvak beragaszására akkor kerítek sort, ha olyan pontokat szeretnék kezelni, amelyek szúrására nincs jogosultságom.
Az első kezelésen mindig állapotfelmérés történik, amikor megvizsgálom a fülkagylót, megkeresem az elváltozásokat, amelyek alapján képet alkotok a hozzám látogató egészségi helyzetéről. Megbeszéljük, hogy Ön és én hogyan látjuk a betegségét és elmondom javaslataimat. A kezelés időtartama körülbelül fél óra, a tűszúrás után ugyanis ennyit ideig kell a tűknek benn maradni. Ez az idő lehetőséget nyújt a tényleges gyógyulás érdekében a problémák, a betegség (a hízás, a dohányzás, stb.) lelki okainak felderítésére.

A tűszúrás bár nem kellemes, csupán apró fájdalommal jár. Szerintem a vérvétel rosszabb.Egy kezelés ára netto 2.500.-Ft. Arra készüljön, hogy általában két-három kezelés után változásnak kell bekövetkeznie. Ha nem így történik, Önnek nem ez a módszer a megfelelő és ezt meg is mondom, ne költse feleslegesen a pénzét. Egy teljes kúra javasoltan tíz-tizenöt kezelésből áll.
Döntsön és telefonáljon!
vissza az oldal tetejére
|