Sólyom Tamás természetgyógyász

 

Nyitólap

Oldaltérkép

Amit csinálok

Szerintem a természetgyógyászat

Milyen érdekes!

Akikkel kapcsolatban vagyok

Elérhetőségeim

MILYEN ÉRDEKES

MILYEN ÉRDEKES!

A zeneterápia

Ne higgye a kedves olvasó, hogy értek a zeneterápiához. Sok mindent tudok róla, sokat hallottam felőle, vannak sejtéseim is, mégsem mertem volna vállalkozni arra, hogy ezeket publikáljam. De mivel a téma rendkívül izgatott és úgy gondoltam, hogy másokat is érdekelhet, utánajártam a dolognak. Felkerestem a zeneterápia hazai kiválóságát, a Konzervatóriumot végzett, jelenleg is oktató zenetanárt, Urbánné Varga Katalint és egy kávé mellett megkértem, mondja el az ezzel kapcsolatos gondolatait. Ezeknek általam megírt kivonatát nyújtom át most Önöknek. TOVÁBB

Az emberi test a legjobb gyógyszer?

Placebóról legtöbbször akkor beszélünk, ha valamilyen hatástalan csodaszert próbálunk kritizálni, pedig a kifejezés mögött az emberi test csak részben feltárt, gyakran óriási hatású öngyógyító képessége van. Megnéztük, milyen hatásmechanizmusok segítik a placebohatást, és azt is, hogy milyen esetekben válthatja ki a gyógyszereket. TOVÁBB

Az álmatlanságról

Gyakran előfordul, hogy valaki nem tud aludni. Sokszor már hajnal 3-4 óra körül felébred és csak küszködik a visszaalvással, de sikertelenül. Mi okozhatja ezt a tömeges rosszalvást és mit tehetünk annak érdekében, hogy az éjszakai pihenésünk ne érjen véget az éjszaka közepén? TOVÁBB

A létezésről

...most, hogy minden, amit az életről hittem, úgy oszlott semmivé, mint a reggeli harmat...
...itt állok a sziklán, alattam nyilván a tér, de én le nem nézek,
mert magával visz, leránt ami nem is létezhetne nélkülem.
Bennem a tér és az idő.
Bennem a múlt és a jövő.
Bennem van minden, ami van.
Hova hullik minden? TOVÁBB

Önmagunk szeretetéről

A szeretet fogalmáról azt hisszük, hogy az magától értetődik. Ha mélyebben elgondolkodunk a jelentésén, akkor azonban lehet, hogy rá kell jönnünk, hogy eddig nem értettük azt igazán. Arra tanítottak minket, hogy a szeretet a legalapvetőbb viszonyulás kell, hogy legyen a környezetünkhöz, a többi emberhez, a természethez. Arra azonban nem tanítottak, hogy önmagunk szeretete legalább olyan fontos, mint mások és a világ más dolgainak a szeretete. TOVÁBB

A szenvedésről és a boldogságról (1. rész)

Mindaz, amit megélünk, mindaz, ami körülöttünk történik, tulajdonképpen belőlünk fakad és nekünk szól. Hogyan lehetséges az, hogy a szenvedés, vagy a boldogság is ilyen. A legtöbbünk szenved, ha rossz dolgok történnek vele, és kitörő örömmel díjazza, ha valami jó. Igyekszünk távol tartani magunktól a rossz dolgokat és hajszoljuk a jót. De hogyan tudjuk eldönteni, hogy mi az, ami jó és örömet, netán boldogságot okoz? És hogyan tudjuk eldönteni azt, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy hosszútávon is boldogok legyünk? TOVÁBB

A szenvedésről és a boldogságról (2. rész)

A szenvedés nem a külső okokból, hanem a belső hozzáállásból fakad, függetlenül attól, hogy a külső tényezők kedvezőek vagy sem. A világ körülöttünk mindig abszolút, azaz sem nem jó, sem nem rossz. A mi megélésünk teszi jóvá vagy rosszá. Ez a megélés pedig részben a kondícionáltságunktól függ, azaz attól, hogy az életünk korábbi részében milyen tanult mechanizmusok alakultak ki bennünk, amelyek aztán tudattalanul is kifejtik hatásaikat és az élet dolgait egy meghatározott módon minősítik. TOVÁBB

A lehetetlenről

A lehetetlen
csupán egy nagy szó,
mellyel a kisemberek dobálóznak, mert
számukra könnyebb egy készen kapott világban
élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. TOVÁBB

Az igazságról, a világ látásáról

Azt hisszük, mindig tudjuk mi az igazság. De vajon tudjuk-e tényleg? Általában úgy gondolunk az igazságra, mintha az valami abszolút dolog lenne, ám érdekes módon az igazság éppolyan relatív, mint bármi más az életben. Éppolyan nehéz eldönteni, hogy például valami jó vagy rossz, mint megállapítani a tényleges igazságot. A megítélés csak akkor jöhet létre, ha megállapítjuk a helyzet, esemény, tárgy, stb. hozzánk való viszonyát. Pontosabban a saját viszonyulásunkat, hiszen nyilván nem a dolgok hozzánk való viszonyulása az érdekes.
TOVÁBB

|Nyitólap |Oldaltérkép |Amit csinálok |Szerintem a természetgyógyászat |Milyen érdekes |Akikkel kapcsolatban vagyok |Elérhetőségem |

Természetgyógyász, reflexológus, kineziológus, talpmasszázs, testmasszázs, fülakupunktúra
A honlap készítője: Sólyom Tamás. Minden jog fenntartva.